Érik a cseresznye… itt a nyár, egy kicsit minden lelassul, kevesebb az érdeklődés kreatív fronton a nyári hónapokban, de ez, nem jelenti azt, hogy én is szünetet tartanék. Aki követi a blogot, észrevehette, hogy ebben az évben, megtanultam horgolni. Magamtól, videókból. Horgoltam már húsvétra is, de ez a cseresznye páros, most sokkal keményebb diónak bizonyult, de megcsináltam, a dán Sostrene Grene oldalon találtam, kedvenc lakberendezős boltom, (sok sok Hygge élményben lesz részetek, ha szétnéztek az oldalon) nekem így lett, ez a nyári dekorációm.

Gyakorlatilag haladó minta és projekt volt, ennek megfelelően, 2 hónapig kísérleteztem vele, mire ilyen lett. És a nehézségét, nem csak a minta adta, hanem a megfelelő fonal kiválasztása is. Se túl vastag, se túl vékony. Én a Scheepjes Catona fonalát használtam, 3 mm tűvel. A minta itt található. Ennek a vékonyabb fonalnak köszönhetően, nagyon helyes, igazi cseresznye méretű szemeket, sikerült produkálni.
Mivel éppen költözőfélben vagyunk, fényképezésre nem nagyon van idő, egy szép kis girland is készült belőle, ezt is meg fogom majd mutatni.
Kedvenc könyvemmel, így fest.

Nyakláncnak is hordható.
Ajtódísz is lehet belőle.

Ha pedig cseresznye, akkor nem maradhat el, egy szenzációs sajttorta recept sem. Kevés olyan emberrel találkoztam, aki nem szereti, ezt a csodálatos gyümölcsöt. Nincs tavasz, kora nyár nélküle, az én konyhámba biztosan fix helye van. Én legutóbb, eper és rebarbara keverékével, készítettem el ugyanezt.
Ebben a sajttortában az a nagyon jó, hogy nem kell sütni, darált keksz az alapja, melyet ki kell hűteni, természetesen a cseresznye helyett, tehetünk rá bármilyen idény gyümölcsöt. Mondjuk málnát, epret, áfonyát!
Ha van kedvetek, legyetek tagjai a Facebook oldalamnak ill. csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, ünnepek közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.

További cseresznyés ötletek:

Ez a filc vidámság nem igényel nagyobb varrótudást!

Lia Griffith pompomjait sem felejti el könnyen az ember.

Ma már kapható, készen gyapjúfilc golyó is, nincs más dolgunk vele, mint levelet és szárat varázsolni rá. Felöltöztet bármilyen ajándékot, ballagás, névnap vagy szülinap, pofás kis ötlet.

Egy cseresznyés háttér pedig, mindig jól jöhet a hétköznapokra!

Kreatív napokat és eseménydús, vidám, önfeledt nyarat kívánok mindenkinek!