Júliusi naptárak és hátterek 2019

Visszavonhatatlanul itt a nyár! Kezdődik a megérdemelt pihenés és nyaralás időszaka. Pontosan ide vág, ez a napokban talált dalai láma idézet: “Évente egyszer látogass el valahová, ahol még nem jártál!” Mindenkinek feledhetetlen nyári élményeket kívánok! Ezeket pedig, vigyétek magatokkal! 1. Sarah Hearts 2. Rae Ritchie 3. Eve Sand 4. Oh so lovely 5. Flipsnack 6. … More Júliusi naptárak és hátterek 2019

Érik a cseresznye🍒

Érik a cseresznye… itt a nyár, egy kicsit minden lelassul, kevesebb az érdeklődés kreatív fronton a nyári hónapokban, de ez, nem jelenti azt, hogy én is szünetet tartanék. Aki követi a blogot, észrevehette, hogy ebben az évben, megtanultam horgolni. Magamtól, videókból. Horgoltam már húsvétra is, de ez a cseresznye páros, most sokkal keményebb diónak bizonyult, … More Érik a cseresznye🍒

Júniusi naptárak és hátterek 2019

Itt az első nyári hónap, kicsit novembert idéző május után, hátha megérkezik végre a várva várt nyár. A hátterek, naptárak már készek, csodásak mind, töltsétek le és fel őket nyomban. Pár hét és kezdődik a nyári szünet is, juhé. Jövő héten, eddigi legnagyobb kreatív munkám is felkerül a blogra, ha nem szeretnétek lemaradni róla, csatlakozzatok … More Júniusi naptárak és hátterek 2019

A tenger zamata

Ahogy, A tenger zamata és Bud Spencer és Terence Hill filmek nélkül, nincs nyár- előbbi zenéje is igen magával ragadó- úgy a kreatív hobbi világában nincs nyár, hal és tenger nélkül.  A dekorációk nagy többségét is a tenger és a hozzávalói valamint gyümölcsei ihletik, a kék a zöld, és annak minden árnyalata feltűnik ilyenkor. Van … More A tenger zamata

Virágok keretben 2018

Az elmúlt nyáron, visszarepültem gyerekkoromba és elkezdtem virágot szárítani. A legegyszerűbb szárítós módszert választottam és vártam (sajnos nem szabad őket nézegetni, vajon milyenek már, pedig…)  itt elolvashatjátok a fontosabb tudnivalókat és mi a siker titka. Érdemes rászánni azt a pár percet, mert ugyan apró dolgoknak tűnnek, de nagyon fontosak a végeredmény szempontjából. Megmondom őszintén, nagyon … More Virágok keretben 2018