Tudja bizony a 🦀

Tíz lába ízelt,

Ollója ízletes.

Kavicsos ágyból

Rohanó vízbe les.

Mit csinál este,

Ha unja magát?

Hallgat-e zenét?

Tudja a rák!

Gáti István: Tudja a rák

Dübörög a nyár, ha pedig meleg és vízpart, akkor irány a tenger. Igazi eye candy következik, az előző hónap polipja után, szépen belesimultam volna a nyárba, aztán megláttam ezt a kis rákocskát, és villámgyorsan elkészítettem. Azóta is, itt figyel minket a nappaliban. És ha már tenger, elvittük őt is, egy kis kiruccanásra.

*Egy kis plusz információ, ha most jársz itt először, a minták nagy része mindig fizetős, vannak persze kivételek, megjelenik például egy könyvben és a kiadó a saját oldalán ingyen elérhetővé teszi a mintát, vagy maga a tervező kedvez így, az őt követőknek. Más munkáját soha nem vallom a sajátomnak, próbálok minél színesebb bejegyzést összeválogatni, ha már megtisztelsz és ide kattintasz. Minden minta az adott KÉP alatti készítő NEVÉRE kattintva megtalálható. Köszönöm, ha ezt elolvastad és további jó nézelődést az oldalon!*

Ahogy látható, egy tenyérben elfér, és nagyon hálás jószág. A mintáját kicsit lentebb találjátok, rá fogtok ismerni.

A mintákat mint mindig a képek alatti szövegre kattintva találjátok meg.

Ligneretro fekete öves, már ami a tengeri cukiságokat illeti.

Jacques lett a másik nagy kedvencem.

Ligneretro

Aquariwool akvárium kombója is nagyon kreatív. Aki nem ismerné még a mintáit, keressen rá gyorsan erre a tervezőre is, én nagy rajongója vagyok, csodás tervei vannak.

Aquariwool

Ő pedig az én kis személyes kedvencem.

Mumugurumi

Natura Crochet remeterák mintája a 2. könyvében található.

Natasha sosem fogy ki az ötletekből.

Natura Crochet

Hettie is igen csinos darab.

Irene Strange

Szabadon elérhetők:

Ez a kis maroknyi csoda is ingyenesen elérhető.

Labada Crafts

Ő is szabad préda.

Melealine

Ez a kis nagyszemű videóval elérhető itt.

Sarah dee crochet

Ez a vidám rákocska filcből készült. Olyan kis elégedettnek tűnik az élettel.

Toy Felt Planet

Ő pedig reméli, hogy elégedettek voltatok a kínálattal.

Felt Art by Mariana

Ha tetszett a bejegyzés és van kedvetek, legyetek tagjai a csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, ünnepek közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.

Az Instagram oldalam itt követhetitek.

Napsütéses hónapot mindenkinek!


Hozzászólás