Őszi ajtóravalók🍁🚪

Ha ősz, elkezdenek hullani a levelek, most ez történik itt, a blogon is. A természet csodaszép ruhába öltözik, ez ihlette ezt a posztot is, imádok egy egy őszi séta közben,  szebbnél szebb leveleket gyüjtögetni, és miután minden mulandó, próbálok egy kicsit örök megoldást találni arra, hogy minél kevesebb dolgot kelljen elengedni. Bevallom, beletelt egy kis időbe, mire megtaláltam, a számomra tökéletes levél mintát, a képen 4 féle különböző levél látható.

A fonal, amit használtam, illetve én 3-as tűvel horgoltam mindet. Egy hímzőkeretet horgoltam körbe és lett a kopogató alapja. De vissza a levelekhez, a legnagyobb sárga levél, volt a legnehezebb, de talán a legszebb is. Vele megküzdöttem, de megérte! Gyakorlott horgolóknak gyerekjáték!

20190812_132707-ANIMATION

A legkisebbek, videóval itt. A Youtube igazi segítőtárs a “bajban”. Róluk nehéz volt eldöntenem, hogy valóban levelek-e néha, de annyira kis jópofák voltak, hogy mellettük döntöttem.

A közepes hosszú sárga egy rózsa levél. Ennek ellenére nagyon szépen belesimult az összeállításba.

És végül a szintén közepes szürke. Ő volt az első, amit találtam, túl alapnak gondoltam, aztán a végén, amikor valahogy egyik sem akart sikerülni, megcsináltam még egyszer, és bombajó lett.

Igy mutat a fogason, egy kis őszi csendélettel.

20190831_165553

Még több csodás, csodás asztalra és ajtóra való következik, merítsetek ötleteket belőlük és indulhat a gyűjtögetés.

Ha tetszett a bejegyzés és van kedvetek, legyetek tagjai a Facebook oldalamnak ill. csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, ősz és egyéb ünnepek közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.

Akkor a továbbiak:

Színes papírból készült ez a játékos, vidám dísz, benne van még a nyár vidámsága.

Einen-Herbstkranz-im-skandinavischen-Stil-selbst-gestalten-1.jpg
Pfefferminzgrün

Filc levelekből is készülhet kopogtató.

sweetpaul
Sweet Paul

Virágokkal is díszíthetjük.

DIY-herbstlicher-Kranz-10-von-27.jpg
Lady Stil

Ha van otthon, az évszaknak tetsző fonal, pom pomokat is készíthetünk belőlük.

fall-mantel-decor-joann
Eighteen 25

Ha van némi, megunt régi anyag, csavarjatok belőle ilyen virágokat.

Lehullott levelek, arany lakkal.

a9f50d7e52f6c73372354abb6cc7030c
Alice Wingerden

Szalmarózsa, annyira őszi!

Strohblumen-Kranz-Serviettenringe-DIY-12-von-15
Lady Stil

Néhány hagyományos, színes tök is megteszi.

de2048b147cb157fd9887880f8ea3c09
Pinterest

Még egy erdei részlet, hihetetlen jó minőségű művirágokat lehet már kapni, csak közelről nézve derül ki a turpiszság.

Sand&Sisal

Ha valaki szeret kötni, ezt a verziót ajánlom.

MX Living

Ha valami őszi filc ötletre szomjaztok, itt van temérdek:

Még ezer kopogtató ötlet itt:


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s