Nálam még sosem fordult elő, hogy egy Mikulásvirág karácsony után is virágozzon, próbálkoztam kicsivel, naggyal, egyik sem tartott sokáig. Miután elolvastam, hogy hogyan is kellett volna gondozni (15 fok, sok víz), itt világossá vált, hol volt a hiba.

Virág nélkül pedig olyan gyér és szomorú minden, és ilyenkor a fagyöngy sem segít, így gondoltam, megpróbálkozom egy Mikulásvirággal, januárra is jó lesz, garantáltan nem hervad el, sőt az a fajta, amely könnyen szaporodik.
Lia Griffith készített már papírból, filcből, ő ugyan rózsaszín filcből oldotta meg mindezt. Mellesleg, minden ötlete bomba jó, de én a filcet jobban kedvelem, a neten találtok rengeteg sablont a levelekhez, én is azt használtam, aztán már csak a vágás, ragasztás volt hátra. Természetesen a színét ti szabjátok meg, fehérben is szuper lehet.

Ha valaki szeretne egy tuti jó sablont, ajánlom ezt.

Mikulásvirág horgolva és mellé még két szuper kedves dísz.

Kicsi szépség karácsonyra. Szerintem tökéletes.

Aki lemaradt volna a korábbi karácsonyi bejegyzésekről, ezekről olvashat még: karácsonyi falu,és egy kis hygge Dániából.


Ha van kedvetek, legyetek tagjai a csoportomnak, Kreatív Ünnepnapok néven fut, karácsony közeledtével, sok jó ötlettel várok mindenkit.
Kreatív napokat kívánok mindenkinek és szeretetben, békességben, örömökben, nevetésben, mézeskalács illatban teli ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!
Egy gondolat “Karácsonyi filc álmok 2018” bejegyzéshez